Nyár, élmények, táborok és árak

A viszonylag új keletű TikTok-tábortól a Roblox-, a MineCraft- vagy a YouTube-táborig rendkívül színes és szerteágazó a tábor-kínálat.
Nyár, élmények, táborok és árak

A köztudatban „hagyományos táborozásként” élő nyári elfoglaltság jószerivel már nem létezik: a nyelvi táboroztatóktól a leendő újságírókat vagy vitorlázókat, esetleg a lovasokat táboroztatókig minden csapat egy vagy több témára építi azt a 3, 7 vagy akár 14 napot, amelyet a gyerekek a táborban töltenek. Az egy főre jutó táborozások idén megdönthetik a 2019-es évi csúcsot is.

Az infláció felett

Ha mazsolázgatunk az ország táborkínálatában, látjuk, hogy ár-összehasonlításban az angoltáborok, illetve a lovastáborok vezetnek. Van, ahol egy hétvégi program is közel 90 000, míg máshol az egyhetes táborozás csaknem 110 000 Ft-ot kóstál.

Bizonyos szervezők – igazán rugalmasan – két-, három- vagy ötnapos etapokat is ajánlanak a napközis táborok potenciális résztvevőinek 43 500-tól 88 900 Ft-ig, amely összegeket csökkenthetik például a testvérkedvezmények. A helyszín és a környezet komoly befolyással bír a tábordíjakra. A Zoo Táborban a reggeli és az ebéd között nyilván nem csupán fogócskáznak a srácok, hisz a Fővárosi Állatkert rengeteg felfedeznivalót rejt.

A Funside 59 900 Ft-tól 270 000 Ft-ig árazta be az idei nyarat – attól függően, hogy a táborozó napközis vagy ottalvós, egy- vagy kéthetes tábort, illetve hogy melyik helyszínt választja.

Nagy lendületet vettek a technikai témákkal foglalkozó táborok: a Logischool ötnapos programozó- és digitális alkotótáborai csak a legós témában is 6 változatot ígérnek hétfőtől péntekig 54 900 Ft-ért.

Az áremelkedés átlagosan 10% körüli a korábbi évhez képest.

Jó és jobb

„Évekkel ezelőtt voltam először. A szüleim eleinte féltettek. De amikor megérkeztünk, mami beszélgetett a táboroztatókkal, és látta, hogy segítenek, amiben kell, így már megnyugodott. Apa pedig mindig azt kérdezi: »Miért ilyen drága a tábor?« Aztán örül azoknak, amiket mesélek, amiket lát, és csinálok otthon. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy elengednek minden évben, még úgy is, hogy az angol kivételével inkább egy hatalmas buli a táborozás. Pihentető, szórakoztató, és vannak külföldi barátaim, akikkel tartom a kapcsolatot. Szóval nemzetközi lettem én is. A PT-nél jobb táborban nem jártam még” – meséli az egyik táborozó a több mint 30 éve tématáborokat szervező PEOPLE TEAM-ről.

A következőkben PT-seket faggatunk az élményeikről, az alternatívákról és az árakról.

A maximumot nyújtani

„Az árpolitikánk lényege, hogy nem lehetnek túl magasak a részvételi díjaink, de közben ránk lehessen azt mondani, hogy »igen, hát persze, a PEOPLE TEAM a táborok tábora«. Nem akarunk elitista tábor lenni, viszont a lehető legtöbbet akarjuk nyújtani a gyerekeknek. A kezdetektől igyekeztünk a szülők vállára nehezedő finanszírozási terhet némileg könnyíteni – ecseteli Palotás Attila Ater, a tábor egyik alapítója. – Alapítvány vagyunk, támogatásokat gyűjtünk; egy táborozás egy támogatás. Ezekből kirakósozzuk össze a gyerekek nyarát, 1, 2 vagy 3 hetet a PT-vel.”

Az infláció alatt

„Hogy drágábbak lettünk-e? 5%-kal. Az infláció jóval magasabb – számol hangosan a Bécsben élő Gémes Szilvia, akinek 2014 óta ugyan nem mindennapos elfoglaltsága az egész éves táborszervezés, viszont a PT 1996 óta oszlopos tagjaként heteket tölt a kecskeméti helyszínen a táborban, illetve a táboroztatói felkészítő tréningeken nyaranta. – Soha nem terjeszkedni vagy vállalkozni akartunk, nem megsokszorozni magunkat: a legfőbb cél a kiegyenlített létszám, hogy lehetőleg mindhárom turnusunkban ugyanannyian táborozhassunk. Ez kulcsfontosságú az egyensúlyhoz és az önfeledt, pörgős táborműködéshez, a szekciók és a programok megszervezéséhez; ahhoz, hogy minden táborlakó nagyszerűen érezze magát.”

Többért jóval többet

„Évek óta nem emeltünk árat – szól közbe Ater –, ám 2022-ben muszáj volt. Egy helyszínen kínálunk sok témát, és mindegy, ki melyiket választja az idei 17-ből, 75 000, illetve ... Ft-ról egységesen ... Ft lett a bentlakásos táborozás költsége. A bejárós táborozó 7 napjáért ... Ft-ot fizet a támogató. A kecskeméti vagy környékbeli 7–17 éves bejárósoknak csak szobájuk és ágyuk nincs; ellátásban és a programokat illetően ugyanazt kapják, mint a táborban lakók a reggelitől 22:00–22:15-ös takarodóig, amikor a szüleik jönnek értük.”

Már hogyne érné meg!

„A szokványos napközis táborok napi 6–8 óra elfoglaltságot jelentenek a gyerekeknek. Nálunk a bejárós tábor kétszer ennyit. Vagy a szakmai rész… Ha csupán az angolosokat nézzük, és azt vesszük, hogy egy angolóra 3500–6000 Ft egy magántanárnál, egy PT-táborozó pedig magyarul nem beszélő tanároktól 25-öt kap ebből egy hét alatt… Érdemes számolni. És akkor a szállást, az étkezést és a szuper programokat még nem is érintettük.”

17 téma, 100 alternatíva, 20 vendég hetente

A PT-csapat számtalan tématáborral csábít: angoltábor a nyelvészeknek; filmestábor, gamertábor, programozótábor, robotikatábor, dróntábor és 3D konstruktőrök tábora a képernyő, a virtuális valóság és a technika kedvelőinek; brókerek és tőzsdecápák tábora a pénzmágusoknak; játéktábor a mókázóknak és a stratégáknak; kuktatábor, fotóstábor, kézművestábor, színházi tábor és írótábor a legkreatívabbaknak; tudóstábor az infjú Indiana Jonesoknak; sporttábor és tánctábor a mozgás szerelmeseinek.

A választék szinte zavarba ejtő, bár a rutinos PT-gyerekek képben vannak, és előszeretettel váltogatják a szekciókat nyárról nyárra, hétről hétre. Akár több turnust is beikszelve a jelentkezési lapjukon.

És van tovább is…

A színházi tábor 2 hét, s mivel ez nem lehet rövidebb – hisz a 13–17 éves színészeknek idő kell az előadásuk létrehozásához –, ehhez a szekcióhoz jelentős kedvezmény jár: egy színész táborozó támogatói díja 100 000 Ft. Ez csaknem 40%-os kedvezmény az alapárhoz képest.

„Az eddigi kedvenc PT-s szekcióm a színházi tábor – nyilatkozza a 2021-es Semmi című előadás egyik szereplője. – Olyan kedves, megközelíthető és hozzáértő tanárok tartják, akikkel bármit meg lehet beszélni, és még a kemény munka is öröm. Nem annyira általuk kiadott feladatokat csinálunk, hanem velük együtt dolgozunk. Máshol is alkalmazható készségeket sajátítunk el: figyelmet, térérzékenységet, empátiát. A tábor végére sikerült kézzelfogható, konkrét terméket, egy előadást létrehoznunk, ami által nemcsak mi, hanem a többi táborozó is gazdagodott. Négyszer adtuk elő Janne Teller Semmijét. Mindezek mellett és a színház szeretetén keresztül 14 nap alatt egy apró, vegyes, de annál szorosabb közösség kovácsolódott össze. Ehhez foghatót még sosem tapasztaltam.”

Testvéreknek, barátoknak, duplázóknak

Kedvezmény jár táborlakó testvéreknek, a több turnust választóknak és a csoportosan érkezőknek is. Az 50%-os beszervezői akció a legnépszerűbb: félárat fizet, aki 3 új bentlakó táborozót hoz magával.

„A kedvezmények nem halmozhatók, ám magától értetődik, hogy mindig a legnagyobb kedvezményt vesszük figyelembe. Talán ezekből a lehetőségekből is látszik, mennyire komolyan gondoljuk a részvételidíj-politikánkat” – kapcsolódik a beszélgetésbe a szervezés adminisztrációjáért felelős, illetve táboridőben táborvezető Bánfi Bendegúz, aki maga is táborozó volt évekig.

Vélemények

„A PT-ben 2021-ben voltam ötödjére, és a legtöbb évben több turnuson is részt vettem. Az első alkalommal a tábor egésze hatalmasnak és a sok ember szinte félelmetesnek tűnt, de legutóbb már rutinos táborozóként vettem az akadályokat, otthon éreztem magam, sokszor én segítettem a kisebbeket az eligazodásban és a tábor megszeretésében” – nyilatkozza K., aki táboroztatói posztra is pályázni fog, amint betölti a 17. életévét. Hozzáteszi, hogy tudja, négyszeres a túljelentkezés, de próba, szerencse, bízik a diákként szerzett tapasztalataiban és az ambícióiban.

„Az, hogy a nem testvérekkel vagy barátokkal érkező táborozók mennyire tudják magukat beleélni a csapatversenyekbe, mennyire érzik jól magukat, nyilván a gyerekeken is múlik – ecseteli a csapatprogramok lényegét N., egy úgyszintén kipróbált, idén 16 éves táborozó –, de az én legjobb PT-s közösségi élményeim olyan csapatvezetők és tanárok mellett születtek, akiknek a lelkesedésükkel sikerült egybekovácsolniuk bennünket. Nem mindegy, kik a táboroztatók. »Ez a tábor az a tábor«, így szól az egyik PT-s mottó. Hát például ettől…”

„Rengeteget tanultam a PEOPLE TEAM-ben, univerzálisan hasznos készségeket, többek között a toleranciáról, a bizalomról, a csapatmunkáról és a kitartásról. Itt szereztem a ma is meghatározó kapcsolataimat. A PT-s élmények miatt lettem nyitott és magabiztosabb” – fűzi hozzá M., aki 2021-ben először kóstolhatott bele a táboroztatói létbe. Persze előtte 7 alkalommal táborozott a PT-ben.

Figyelni, haladni, rajongani

Nyárról nyárra többet kínálnak a PT-t választó 1500 táborlakónak. Épülnek, fejlődnek, jobbak akarnak lenni; úgy emelik a táborozás színvonalát, hogy mégse kerüljenek kényszerpályára. Tématáborként a 2021-es 10 témacsomaghoz képest idén a már említett 17 szekció projektjeiből, a 3D konstruktőrök táborától a robot- vagy a drónépítésen át a kortárs írók vagy természettudósok workshopjaiig rengeteg opció közül választhatnak a srácok. A brókerek és tőzsdecápák csapata is frissül, megújul a programozótábor és a gamerek tábora is.

Az izgatott közbeszólásokat és a sztorikat hallgatva egyértelmű, hogy nem a PT önkényes döntései, hanem a gazdasági környezet változása az áremelkedés oka. „Különben is rendkívül óvatosan kell kezelnünk a táboroztatás összes érzékeny szegmensét. A díjszabás is ilyen. Sokunkat megviselne, ha egyszer csak elmaradna a tábor. Üres lenne a nyár PT nélkül” – jelenti ki a sporttanár Ádám, aki 9 évesen érkezett először a táborozni Kecskemétre.

Megoldásokat találni

„Ottalvósként vettem részt a táborban, és örültem, hogy ketten voltunk egy szobában. Tiszta volt minden, és rendezett – emlékszik vissza 13 éves B., aki tavaly táborozott először. – Az is pozitívum, hogy hatalmas, de jól körbehatárolható területen zajlott a táborozás. Minden közel volt, és könnyen meg lehetett találni.”

A táborok helyszíne ezúttal is az NJE Homokbányai Kollégiuma, amely 250 kétágyas ikerszobával, 30 000 m²-es parkosított területen fogadja a táborlakókat.

„Megugrottak a üzemeltetési költségek, így a Neumann János Egyetem kampuszának sem volt választása. Jó fejek, értjük egymást, partnerek vagyunk, viszont mindketten tudjuk, hogy nem lehet bármit – ecseteli tovább a helyzetet Ater. – Az élelmiszerárak is felszöktek, ami nem azt jelenti, hogy kevesebb lesz a kaja nyáron, hanem hogy okosabban kell megszerveznünk és koordinálnunk a napi 3–5 étkezést és a logisztikai központként is üzemelő táborbüfé, a Zabi Da Kanka mindennapjait. Nálunk az egyik alap a mennyiségi korlátozás nélkül, állandóan rendelkezésre álló kiadós gyümölcs- és a büfében pontokért vásárolható kedvezményes ételek. Ilyen helyzetben felértékelődik a támogatók szerepe is.”

Odajutni

A táborba vagy családilag, vagy a közös PEOPLE TEAM-buszokkal érkeznek a táborozók, a buszdíj pedig az üzemanyagáraktól függ.

„Ismerjük a folyamatokat az olajbizniszben. Meg van kötve a kezünk, ahogy az utazási szolgáltatónknak, az EUramának is. Emeltünk. Megjegyzem, úgy, hogy az évek óta alkalmazott ... Ft-os (Budapest–Kecskemét–Budapest) buszút díja erősen jelképes volt, és az elmúlt 10 évben soha még a költségeinket sem fedezte. Tavaly ... Ft volt egy utazás a PT-buszokkal.”

Tudás és buli

„Az egész tábor hatalmas élmény volt számomra. Tetszett, hogy volt benne tanulás és szórakozás, bulizás is. A tábor óta nem esik annyira nehezemre megszólalni angolul. Már nem félek idegen nyelven beszélni – nyilatkozza R. az angoltáborról. – Ez különösen hasznos lesz külföldön, nyaralás közben, illetve itthon is, ha más országokból érkezőkkel találkozom. A kedvenc délutáni programjaim a madárbemutató ragadozó madarakkal, az olyan workshopok, ahol magunk is kipróbálhatunk dolgokat, mint például a capoeira- vagy a bajvívás-bemutatók, a középkori lovagi és íjászati bemutató; a vízi csata is élvezetes, ha elegen vesznek részt rajta.

A kedvenc esti programjaim a Koboldok városa, a wellnessdiszkó, a szolgáltatóház, a kaszinó (és ezeknek különböző kombinációi). A legutóbbi tábor legjobb programja pedig a Nasi City volt. Tök jó, hogy 7 napos a tábor, és hogy lényegében szünet nélkül programok zajlanak. Mindig van miből választani. Úgy érzem, a tábortól nyitottabb lettem. A táboroztatók minden esetben segítőkészek voltak, biztonságban éreztem magam. És örültem, hogy találkoztam egy olyan lánnyal, akivel tetszettünk egymásnak.”

További információ a gyermektabor.info -n.

Kapcsolódó cikkek

A nyilvános wifi hálózat veszélyei

Néhány szabály, amit érdemes betartani, ha nyilvános wifit használsz

Érdemes odafigyelni bizonyos dolgokra, ha nyilvános hálozatokhoz csatlakozunk, ezek ugyanis közel sem annyira biztonságosak, mint elsőre gondolnánk.

Íme egy szuper gyermektábor 5 extra előnye - Tábor 2024 - Nyári tábor 2024

Íme egy szuper gyermektábor 5 extra előnye

Itt a nyári táborok időszaka, ezért most érdemes dönteni, milyen tematikájú és elképzelésű helyet választunk a fiataloknak.

Hotel Silverine Lake Resort**** - szálloda Balatonfüreden

Hotel Silverine Lake Resort**** - Balatonfüred szívében

Balatonfüred szívében van egy csodálatos négycsillagos szálloda. A neve, Hotel Silverine Lake Resort.